Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Az ezüst segít abban, hogy még jobb lehessek

Kozák már a megékezéskor kisebb megfázással küszködött, ennek ellenére társaival, Kárász Annával, Kovács Katalinnal és Douchev-Janics Natasával megnyerték az 500 négyest, míg ugyanezen a távon egyesben második lett az immár szerb színekben versenyző, korábbi világbajnok Benedek Dalma mögött.„Igazából nem tudom mennyire súlyos a torokgyulladásom, gondolom nem halálos, de még mindig beteg vagyok. Igazából a kiutazás volt az, ami nagyon legyengített. Magyar idő szerint reggel 7-re értünk oda, azaz egy teljes éjszaka kimaradt, - úgy, hogy én Szilveszterkor is legkésőbb fél 1-kor már alszom - amitől a bioritmusom teljesen felborult és az immunrendszerem is felmondta a szolgálatot. Jó lenne a vb-re majd úgy utazni, hogy annak ne legyen extrém módon teljesítménycsökkentő hatása” – mondta Danuta a kiutazás körülményeiről, amely részben a franciaországi sztrájk, részben pedig a szervezők ügyetlenkedése miatt sikeredett ilyen kalandosra. Többen is panaszkodtak az időjárásra és az erős szélre, ezzel szemben Danuta elmondta, neki nem volt gondja az idővel. Reggel ugyan kicsit hűvösebb volt, de délutánra mindig felmelegedett az idő. Állandó jobbos oldalszél volt, így volt némi pályaelőny a szélső pályákon, de ez kevésbé zavarta őt, próbált nem foglalkozni ezzel. Érdekesség, hogy tavaly is sokáig vezetett az Eb-döntőben, de akkor is második lett. „Nem értékelem kifejezetten csalódásnak ezt a második helyet, mert jó formában voltam, és ha a megszokott időben sikerült volna ágyba kerülnöm, szerintem jobb teljesítményre lettem volna képes. Ennek ellenére ez az ezüst segíteni fog abban, hogy még jobb lehessek” – összegezte az egyes szereplést. Hogy mennyire beteg volt, azt jól mutatja, hogy az eredményhirdetésre várva gratulált Benedeknek és váltottak pár szót vele és Katrin Wagner-Augustinnal, de Danuta már nem is emlékszik rá, hogy miről volt szó, annyira nem volt jó állapotban. „A vb-ig még van egy válogató, egyelőre még senki sem tudja, hogy milyen számban, számokban sikerül majd kijutnia a vb-re. De egy világbajnoki aranyat és egy ezüst nem kifejezetten rossz eredmény, ennek ellenére az ezüstért biztos fájna kicsit a szívem” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a vb-n is kiegyezne-e egy-egy arany és ezüstéremmel. „Szerintem jó úton haladok, persze javulni mindig lehet, vannak pontok, ahol tudok még fejlődni. Például fejben mindenképpen. Belevágunk egy keményebb alapozásba, mert még két és fél hónap van a vb-ig. Ez ilyenkor mindig egy kicsit nehezebb feladat, nehéz idény közben újra elkezdeni a mennyiségi munkát” – mondta arról, milyen munka vár rá az augusztusi duisburgi világbajnokságig. A négyessel kapcsolatban elmondta, nagyon jól mentek az új összeállításban, reméli a vb-n is hasonlóan tökéletes összhangban lesznek. Ugyanakkor ”hosszú évekre" viszont előre leírni az ellenfeleket nem szabad és nem is lehet. „Biztos, hogy a németek és a lengyelek is próbálkozni fognak más összeállítással, esetleg fiatalítással, nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy legyen a csapatban 4-5-6 nagyon jó egyes teljesítmény, amiből mindig ütőképes négyes állítható össze” – mondta arról, mitől lehet még évekig magyar sikerszám a női kajak négyes.

Forrás: http://molcsapat-kajak.blog.hu

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41