Dátum: 2017 november 18. (szombat) | Jenő

hírek

Csütörtökön kezdődik a II. kajak-kenu válogató verseny!

Kajak-kenu szakosztály 2017-07-04 Megtekintések száma: 580

Június 16. és 18. között Szegeden, a Maty-éren rendezték meg az első I. Felnőtt VB.; I. Parakenu és U23 Vb. Válogatóverseny (ezen összesen 16 érmet nyertünk) , amiről az egy héttel későbbi, belgrádi Ifjúsági és U23-as Gyorsasági Európa-bajnokságra lehetett kijutni a versenyzőknek.

Most csütörtöktől, július 6-tól jön a II. Felnőtt és Ifjúsági, U23 és II. Parakenu Válogatóverseny – ezúttal Szolnokon –, ami után szinte azonnal jön a július 14. és 16. közötti Plovdiv-i Felnőtt és Parakenu Európa-bajnokság, valamint július 27. és 30. közötti Ifjúsági és U23-as Gyorsasági Világbajnokság.

Természetesen az év egyik legjobban várt versenye, az augusztus végi, Racice-i Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnokság lesz, amiről így vélekedik Hüttner Csaba, Szövetségi Kapitány: „Mint már korábban is megfogalmaztam, az Európa-bajnokság egy állomás, a lényeg, hogy a világbajnokságra összeálljanak csapathajóink – folytatta a kapitány. – Az ötszáz méteren szereplő négyesünk hétfőn kezdett el együtt dolgozni, ám mivel július második hétvégéjén jön a világbajnoki indulásról döntő második válogató, így elsősorban mindenki arra fókuszál. Jövő hétfőn, majd a válogatót követően, és még kint a kontinensviadalon lesz lehetőségük egy-egy összeülésre.

Klubunk egy szépszámú csapattal vesz részt a szolnoki, II. válogatón, mindent összevetve 31 kajakosunk és kenusunk áll majd rajthoz a négy nap alatt.

A lila-fehér csapat tagjai (ABC sorrendben): Czompa Tibor, Doba Alfréd Richárd, Dobai Dániel, Dombi Rudolf, Dóri Bence Balázs, Dúró József, Eldar Yam, Fekete Ádám, Györgyjakab Máté, Kalivoda Imre Bálint, Katrinecz Rita, Kiss Blanka, Kolozsvári Anna, Kosznovszki Gergő, Kulifai Tamás, Lakatos Zsanett, Lelovics Dávid, Lucz Anna, Lucz Dóra, Lucz Noémi, Malcsiner Eszter, Pálfi Máté, Pauman Dániel, Piller Kristóf, Rendessy Eszter, Rónai Tamás, Szénási Zsófia, Tóth Dávid, Tótka Sándor, Varga Buda, Vidákovich Antal.

Lucz Dóri, aki a K1 200, és a K1 500 métert is megnyerte Szegeden, szintén ebbe a két számban indul Szolnokon is: „200 és 500 egyesben indulok majd, és szeretnék mindent kihozni magamból, ami remélem minél jobb eredményre lesz elég!

Fekete Ádám, aki három aranyérmet nyert Szegeden (C1 500 –, C2 200 –, és C1 1000 méteren) így vélekedik az előttünk álló versenyről: „A hétvégén az 1000 egyest kihagyom, inkább rápihenek az 1000 párosra, hogy ott tudjunk javítani (Sarudi Pállal – szerk.). Tudom, van még hova fejlődnöm, hogy 1000 egyesben is nyerni tudjak. Mindent megteszek, hogy annak is eljöjjön az ideje! Minden más számot indulok, úgy, mint Szegeden. Amelyikbe sikerült nyerni, abba most is a dobogó legfelső fokára szeretnek állni, ahol „csak” a második helyen végeztem, ott szeretnek javítani, és majd a szétlövésen is legyőzni a Koris-Mike párost (nevet – szerk.).

Az eredményekről az UTE Kajak-kenu Szakosztály facebook oldalán fogunk „élőben” beszámolni!

SOK SIKERT MINDENKINEK!

Képek

"Kissrác voltam én, bámultam a csodát" című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41