Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Huszonnyolc érmet nyertek versenyzőink Szolnokon!

Augusztus 2. és 5. között rendezték meg Szolnokon a Serdülő, Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságot, ahol klubunk is igen szép számmal képviselte magát. És ha már így alakult, akkor kajakosaink és kenusaink összesen huszonnyolc éremmel tértek” haza, ez tizenkét aranyból, kilenc ezüstből és hét bronzból jön össze.

Az első nap máris nyolc számbanállhatott UTE-s versenyző a dobogóra. Elsőként K1 Női U15 2000+200m (200m) A döntőjében Újfalvi Laura nagy csatában nyerte meg a futamot, majd a K1 Női U23 200 méter fináléjában CSAK ÉS KIZÁRÓLAG lila-fehér kajakosnak adtak át érmet a verseny után, hiszen Lucz Anna, Malcsiner Eszter és Katrinecz RIta volt a sorrend a befutónál.

A K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 200 méter döntőjében Máté Pálfi harmadik helyen ért célba, majd ismét jött egy olyan verseny, ahol klubunkból négyen is érmet vehettek át. A K2 Női U23 200 méter fináléjában Lucz Anna/Szénási Zsófia "aranyérmet", a Katrinecz Rita/Szabó Cintia páros pedig ezüstérmet nyert. Itt meg kell említeni, hogy a Lucz Noémi/Kiss Blanka duó éppen hogy lecsúszott a dobogóról, és a negyedik lett.

A C2 Férfi U23 200 méter döntőjében a Yam Eldar/Lelovics Dávid hajó hatalmas csatát követően második lett, ezt követően pedig a C4 Férfi U23 200 méter fináléjában a Richárd Schmidt/Dóri Bence/Yam Eldar/Lelovics Dávid négyes alig lemaradva az első helytől másodikként haladtak át a célvonalon.

A nap zárásaként még két aranyérmet akasztottak versenyzőink nyakába, hiszen a K4 Női U23 200 méter döntőjében a Katrinecz Rita/Malcsiner Eszter/Kiss Blanka/Lucz Anna nagy fölénnyel nyerte a futamot, majd a K1 Női U15 2000+200m (2000m) fináléjában Újfalvi Laura duplázott, és újabb első helyet gyűjtött be csütörtökön.


(Újfalvi Laura)

Pénteken kezdésként rögtön egy első hellyel indítottunk, hiszen a C1 Férfi U23 1000 méter döntőjében Dóri Bence egy végig kiélezett csatban gyűjtötte be a legfényesebb érmet.

Ezt követően a nemrég születésnapját ünneplő Tanka Emesének szoríthattunk a K1 Női U23 1000 méter fináléjában, ahol versenyzőnk a hatodik helyen végzett.

Nem sokkal ez után jött a K2 Férfi U23 1000 méter döntője, ahol a Varga Dominik (MTK)/Györgyjakab Máté (UTE) páros éppen hogy lecsúszott a dobogóról, és a negyedikek lettek.

K1 Férfi Serdülő U16. 200 méteren Szász Viktor a hatodik helyen ért célba.

Szinte közvetlenül a K2 után jött a C2 Férfi U23 1000 méter, ahol a Némedi Konrád (KSI SE)/Lelovics Dávid(UTE) hajónak drukkolhattunk, akik a végén egy nagyszerű hajrát kivágva másodikként haladtak át a képzeletbeli célvonalon.

A C4 Férfi U23 1000 méter fináléjában a Bence Dóri/Párkányi Marcell/Lelovics Dávid/Szatmári Solt egység indult, és végzett a harmadik helyen, majd jött a nap egyik legjobban várt versenye, a K4 Női U23 1000 méter döntője, ahol az UTE-s lányok (Lucz Noémi/Katrinecz Rita/Szénási Zsófi/Malcsiner Eszter) esélyt sem adtak az ellenfeleknek, és megnyerték a futamot.

A nap zárásaként a C4 Férfi Serdülő U15-U16. 1000 méter fináléjában a Gyimesi Gergely/Ruskó Dávid/Ferencz Mihály Bulcsú/Ugróczky András hajó másodikként ért célba.

Szombaton sem állt meg az "éremeső" Szolnokon. Elsőként a K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500 méter döntőjében Pálfi Máté meglepte magát egy aranyéremmel, majd a K1 Női U23 500 méter fináléjában Szénási Zsófi ötödikként ért célba.

Ezt követően a C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500 méter végső megmérettetésben a Szemán András/Nagy Olivér páros hat századdal maradt le a dobogóról, és a negyedik helyen végzett.

Ezen a napon is voltak versenyek, amit nagyon vártak a versenyzők illetve az edzők. Az egyik ilyen a K2 Női U23 500 méter döntője volt, ahol két hajónk is érmet nyert. A Lucz Anna/Malcsiner Eszter duó az elsőként, a Katrinecz Rita/Szénási Zsófi hajó pedig a harmadikként ért célba.


(Lucz Anna)

Ugyanebben a számban a férfiaknál, a C2 Férfi U23 500 méter fináléjában is éremeséllyel indultunk, és ha már ott volt a Dóri Bence/Lelovics Dávid páros, akkor magabiztosan, másfél másodperccel nyerték meg a futamot. A Párkányi Marcell/Szatmári Solt Taksony egység a hetedik, a Kosznovszki Gergely Zoltán/Eldar Yam duó a nyolcadik lett.

A nap másik "fontosabb" futama a K4 Női U23 500 méter döntője volt, és bár mindössze három hajó indult, itt is nagy esélyünk volt a verseny megnyerésére. Sajnos ez most nem sikerült, a Kiss Blanka/Tanka Emese/Kolozsvári Anna/Szabó Cintia a második helyen ért célba.

A férfiaknál, a C4 Férfi U23 500 méter fináléjában a Dóri Bence/Kosznovszki Gergő/Yam Eldar/Lelovics Dávid is ezüstérmet nyert, majd Ujfalvi Laura révén a K1 Női Serdülő U15. 500 méter döntőjében egy újabb aranyéremmel gazdagodtunk.

A C1 Női Serdülő U15-U16. 500 méter döntőjében, bár nem az első helyért, de Mile Sára nagy csatában volt a harmadik helyért, amit a végén "be is húzott", így ő is felállhatott a dobogóra. A nap zárásaként a C2 Férfi Serdülő U16. 500 méter döntőjében a Zsitnyányi Gergő/Juhász Áron páros még egy bronzérmet szerzett, így keretbe foglalták a szombatot.

Vasárnapra mindössze kér érem maradt. Délelőtt a C1 Férfi Serdülő U15-U16. 3x200m döntőjében a Gyimesi Gergely/Mile Sára/Ugróczky András egység végig nagy csatában volt a második helyért, de sajnos „csak” a bronzérem jutott kenusainknak. Délután a C2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 4000m fináléjában egy hihetetlen izgalmakat hozó befutót követőn, mindössze 1 tizeddel lemaradva az első helytől másodikként ért célba a Szemán András/Nagy Olivér páros.

Gratulálunk minden versenyzőnek, edzőnek, az érmeseknek, és azoknak is, akik most nem állhattak dobogóra.

HAJRÁ UTE!

Képek

Kispest Open 2015 Strandröplabda Torna című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41