Dátum: 2017 május 26. (péntek) | Fülöp, Evelin

hírek

Kijelölték a kajak-kenu Eb csapatot

Kajak-kenu szakosztály 2015-03-31 Megtekintések száma: 1168

Kedden az elnökség elfogadta a május 1. és 3. között Racicében rendezendő felnőtt Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát. A viadalon – a nagyobb hangsúlyt kapó júniusi bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt – elsősorban U23-as korú versenyzőkkel vesz részt a magyar válogatott.

Kedden a szakmai bizottság javaslata alapján az elnökség egyhangúlag elfogadta a május 1. és 3. között Racicében megrendezésre kerülő felnőtt Európa-bajnokságra utazó csapatot. Mivel az elfogadott felkészülési tervben a júniusi bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság nagyobb prioritást élvez, így ezúttal fiatalabb versenyzőkkel, a második vonallal képviselteti magát a magyar válogatott.

A tavalyi szezon után a felkészülési terv előkészítésekor egyeztettünk az edzőkkel, a szakmai bizottsággal és az elnökséggel is a 2015-ös idényről, és az egyeztetések után úgy döntöttünk, hogy a milánói olimpiai kvótaszerző világbajnokság mellett a bakui Európa Játékok lesz kiemelt verseny a magyar válogatott számára. Egyrészt a racicei Európa-bajnokság nagyon korai időpontban van, egy Eb-válogató nem lett volna igazán beilleszthető a felkészülési programba, másrészt az élcsapatokkal történt információcserék alapján kiderült, nagyjából minden nemzet a bakui versenyre küldi a legjobbjait és nem az Európa-bajnokságra” – mondta Csabai Edvin szakmai igazgató, aki hozzátette, a felkészülési terv első verziójában még úgy szerepelt, hogy a magyar válogatott nem is vesz részt a racicei kontinensviadalon.

Az elnökség javaslata azonban az volt, hogy bár szakmailag annyira nem indokolt a részvétel, sportpolitikai szempontból igenis jelen kell lennie a magyar válogatottnak, ezért Storcz Botond felnőtt vezetőedző és Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző a tavalyi eredmények, valamint a válogatott közép- és hosszú távú terveinek megfelelően olyan csapatot jelölt ki, amelyben zömmel U23-as korú versenyzők kaptak helyet” – folytatta Csabai Edvin.

A számok között kevés lesz az átfedés, csak néhány versenyző duplázhat, hogy minél több fiatal juthasson szóhoz és szerezhessen versenyrutint a kontinensviadalon. A fiatalok mellett a tavalyi moszkvai felnőtt világbajnokságon eredményesen szereplő kajakosaink és kenusaink közül is indulnak néhányan, így Racicében rajthoz áll majd Csay Renáta, Medveczky Erika, Sarudi Alíz, a férfi kenusoktól Kiss Tamás és Sarudi Pál, míg kajakban Nádas Bence és Hérics Dávid.

Mivel a bakui Európa Játékokon nem rendeznek női kenus számokat, így két világbajnokunk, Lakatos Zsanett és Takács Kincső számára természetesen a milánói világbajnokság mellett ez lesz az egyik fő verseny az idén” – tette hozzá a sportvezető, aki bízik benne, hogy a fiatalok tisztességgel helyt állnak majd a versenyen.

 Az Európa-bajnokságra utazó magyar csapat összeállítása:

Férfi kajak: Balaska Márk (Váci Vasutas), Bárdfalvi Márk (Vasas SC), Birkás Balázs (EDF Démász-Szeged), Császár Gergely (EDF Démász-Szeged), Csontos Csaba (Budapesti Honvéd), Hérics Dávid (Graboplast Győri VSE), Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd), Janza Richárd (MULTI SE), Korondy Tamás (MULTI SE), Nádas Bence (EDF Démász-Szeged), Noé Bálint (Budapesti Honvéd), Noé Milán (Budapesti Honvéd)

Férfi kenu: Bodonyi András (Diósgyőri KKC), Fekete Ádám (Újpesti TE), Kiss Tamás (Csepeli KKE), Korisánszky Dávid (KSI SE), Szabó Gábor (EDF Démász-Szeged), Szabó Kristóf (Újpesti TE), Sarudi Pál (Közgép SE), Viola Viktor (Diósgyőri KKC)

Női kajak: Csay Renáta (Graboplast Győri VSE), Farkasdi Ramóna (Graboplast Győri VSE), Hagymási Anita (Budapesti Honvéd), Hagymási Réka (Budapesti Honvéd), Horváth Alexandra (EDF Démász-Szeged), Katrinecz Rita (UTE), Malcsiner Eszter (UTE), Nagy Flóra (Csepeli KKE), Lucz Dóra (Regatta 2000), Medveczky Erika (KDSE), Sarudi Alíz (Közgép SE), Simán Fanni (KSI SE), Szabó Ágnes (UTE), Szilágyi Anett (KSI SE)

Női kenu: Lakatos Zsanett (Graboplast Győri VSE), Takács Kincső (Graboplast Győri VSE)

Képek

Budapest Open című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41