Dátum: 2018 december 12. (szerda) | Gabriella

hírek

Lucz Anna már 19 évesen világbajnok az U23-asok között!

Kajak-kenu szakosztály 2018-08-04 Megtekintések száma: 1195

Csak az eredményjelzőre pillantva hitte el Lucz Anna, újdonsült U23-as világbajnokunk, hogy aranyérmet nyert Bulgáriában. Az UTE sportolója a korosztályos ob első napja után adott interjút honlapunknak olyan széles mosollyal, amiért szintén érmet érdemelne. Persze a Lucz-testvérek legfiatalabbika is tudja, a feladatok java csak most jön: hamarosan már a felnőtt mezőnyben kell helytállnia.

 „Mindig úgy megyek, hogy csak magammal foglalkozom kétszázon, igyekszem teljesen kizárni a külvilágot, és csak a végén nézek ki, hogy hogy sikerült. A szemem sarkából láttam, hogy elöl jövök be, de igazán csak akkor hittem el, hogy megvan, amikor az eredményjelzőre is kitették a nevem” – idézte fel világbajnoki címét széles mosollyal az arcán Lucz Anna kajakozó, aki az előző héten, a plovdivi U23-as vb-n nem talált legyőzőre 200 méteren.

Az Újpest sportolója az aranyérem ellenére sem dől hátra. Bár még csak elsőéves az U23-asok között, pontosan tudja, hogy a korosztályos világeseményeken elért eredmények egy-egy lépcsőfokot jelentenek. A végcél, hogy a felnőttek között is állja meg a helyét.

„Nagyon boldog vagyok most, úgy érzem az idei évemből kihoztam a maximumot, de senki sem azzal kel fel gyerekként, hogy U23-as világbajnok szeretne lenni. Ez itthon különösen nehéz, mert egészen elképesztő kajakozóink vannak, és néha úgy érzi az ember, hogy a magyar válogatók negyedik-ötödik helyezettjei is aranyesélyesek lehetnének egy Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon. Szóval van feladat és kihívás bőven, de egyelőre boldog vagyok azzal, amit most elértünk” – teszi hozzá a 19 esztendős, Dunakeszin élő lány.

Anna nővérei is kajakoznak. A legidősebb testvér, Dóra (23) tavaly a felnőttek között két Európa-bajnoki címet is nyert, míg a középső lány, Noémi többszörös U23-as Európa-bajnok.

„A nővéreim kezdtek kajakozni, talán 2004-ben. Akkor még elég kicsi voltam, de sok edzésre elkísértem őket, és nagyon megtetszett a közeg. Ahogy idősebb lettem egyenes utam volt a Dunakeszi Kajak Clubba, ahonnan aztán két éve igazoltam át az Újpestbe.”

„Az elmúlt évben több felnőttversenyen is részt vettem, ahol a testvéreim ellen kellett lapátolnom, meg kell hagyni, különleges élmény. De a legkülönlegesebb talán a tavalyi országos bajnokság volt, ahol Szénási Zsófival  egy hajóban indultunk 200-on, és ott ezüstérmet nyertünk. Erre nagyon büszke vagyok” – idézte fel a közös sikereket Anna.

S, hogy milyen további célokat tűzött ki maga elé?

„Konkrétumok még nem fogalmazódtak meg a fejemben, most a jelenleg is zajló U23-as országos bajnokságra koncentrálok, aztán szeptemberben jön a felnőttbajnokság és egy kis pihenő. Remélem, hogy bárhogyan is alakul a következő idényem, jövőre is ugyanilyen elégedetten tudok majd visszagondolni a legfőbb versenyeimre. Ebben a sportban nem lehet kijelenteni, hogy cél a vb-cím megvédése, mert mindig jönnek újabb és újabb, nagyon tehetséges, gyors ellenfelek, nemhogy a világbajnoki, de a hazai mezőnyben is. De persze örülnék valami hasonlónak” – mondta friss vb-aranyérmesünk.

Anna a jelenleg is zajló U23-as ob első napján, azaz csütörtökön három számban indult és zárt is az élen: kétszáz méteren egyesben, párosban és négyesben is aranyérmes lett.

(forrás: nso.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41