Dátum: 2017 augusztus 22. (kedd) | Menyhért

hírek

Megkezdődött az Ifjúsági- és U23-as Világbajnokság Romániában!

Kajak-kenu szakosztály 2017-07-27 Megtekintések száma: 416

Természetesen nem feledkeztünk meg a csütörtökön reggel elrajtoló, az idei év legfontosabb utánpótlás versenyéről, a romániai Pitest-ben kezdődő Ifjúsági- és U23-as Világbajnokság.

Már csak azért sem, mert itt is drukkolhatunk „egy-két” lila-fehér versenyzőnek, többek között Lucz Annának, Lucz Dórinak, Malcsiner Eszternek és Dóri Bencének.

Annáék a K4 500 méter versenyében szinte az első között indultak, és nyerték meg a futamukat, így egyből bejutottak a szombaton, 10:40 órakor (magyar idő szerint 9:40 óra) kezdődő fináléba.

„Másodikként” Bence indult a C2 U23 Férfi 1000 méteren Koleszár Zoltánnal, és a hatodik helyen értek célba, így nekik a csütörtöki középfutamból (kinti idő szerint 18:30, magyar idő szerint 17:30) kell bejutniuk a döntőbe.

Szombaton délelőtt, magyar idő szerint 8:42 órakor Lucz Dóri száll hajóba a K1 U23 Női 500 méter I. előfutamában. Innen az első hat megy tovább a szombat, magyar idő szerinti 11:48 órai középfutamba, majd délután a K1 U23 Női 200 méter előfutamában is megmérkőzik a több egységgel, magyar idő szerint 16:05 órától. Innen is a középdöntőbe vezet először az út, majd onnan a fináléba.

28-án „másodikként” a K2 U23 Női 500 méter előfutamában a Racskó Fruzsina/Malcsiner Eszter párosnak szoríthatunk, itthoni idő szerint 10:54 órai kezdettel. Ebből a számból az első három jut be automatikusan a fináléba.

Vasárnap egész nap döntőket fogunk nézni, remélhetőleg minél több magyarral a rajtnál.

Az eredményeket IDE kattintva lehet nyomon követni.

HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ UTE!

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41