Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Négy érmet szereztek kajakosaink az Ifjúsági- és U23-as Világbajnokságon Pitestiben!

Az EYOF versenyekkel szinte egy időben, csütörtökön kezdődött a romániai Bascovban az idei év legfontosabb utánpótlás versenye az Ifjúsági- és U23-as Világbajnokság. Ezen és – ahogy azt már jeleztük olvasóinknak öt lila-fehér sportolónknak, Lucz Annának, Lucz Dórinak, Malcsiner Eszternek, Szénási Zsófinak és Dóri Bencének drukkolhattunk.

A szerda esti nyitóünnepség után csütörtökön reggel szélcsendes napos időben, 65 nemzet részvételével kezdődött meg az idei utánpótlás világbajnokság, ahol az első délelőtt már a magyarokról szólt. Azokból a számokból, ahonnan lehetett minden egységünk  első helyen jutott be a szombati A-döntőbe.

Ha szigorúan az időrendet nézzük, akkor második magyar hajóként a K4 Ifjúsági Női 500 méter futamában a Lucz Anna/Biben Karina/Kovács Petra/Csikós Zsóka hajó szállt vízre (elsőként Nagy Bianka indult – szerk.). És ha már ott voltak, akkor az első előfutamból egyből a döntőbe kvalifikálták magukat, hiszen majdnem másfél másodperccel előbb értek célba, mint a második, lengyel egység. A finálét szombaton délelőtt rendezték meg, ahol ugyan „csak” fél másodperccel, de szintén elsőnek haladtak át a „célvonalon”, így aranyérmet nyertek. Az interjúért kattintson IDE!

Nagyon nehéz volt végigbírni, elkötöttünk a hajrára, de bíztunk benne, hogy meglesz” – mondta Csikós Zsóka az eredményhirdetés után.  -„Zavaró volt a szembeszél, de nekünk kedvezett, mert tudtuk, hogy mi a végét bírni fogjuk. Így is lett, az utolsó 50 méteren nyertük meg a versenyt” – tette hozzá a hajó vezérevezőse, Lucz Anna.

Csütörtökön délután a Koleszár Zoltán/Dóri Bence páros is megkezdte a versenyzést a C2 U23 Férfi 1000 méter előfutamában, ahol hatodikként értek be, így nekik még következett az aznap délutáni középfutam, ahol sajnos nem sikerült megismételni a jó időeredményt, így lemaradtak a döntőről.

Nem sokkal Bencéék versenye után jött egy újabb négyes, a K4 U23 Női 500 méter, ahol a Racskó Fruzsina/Szabó Ágnes/Malcsiner Eszter/Szénási Zsófia alkotta hajó toronymagasan, két és fél másodperccel a spanyolok előtt nyerte meg az előfutamot, így ők is automatikusan a döntőbe jutottak. Ahogy a másik négyesét, úgy ezt a finálét is szombaton délután tartották, és itt is kijött a hajók között különbség a javunkra, hiszen a magyar hajó közel egy másodperccel gyorsabb volt, mint a német csapat, így ők is aranyérmet nyertek. Az interjút IDE kattintva lehet megtekinteni!

Pénteken „reggel” kétszeres U23-as világbajnokunk, Lucz Dóra száméra is elkezdődtek a versenyek, mindjárt a K1 U23 Női 500 méter előfutamaival, ahol Dóri a harmadik helyen ért célba, és mivel innen senki nem ment egyből a döntőbe, az első hat jutott tovább az péntek délutáni középfutamba. Itt kajakosunk már egy helyet javított, és másodikként ért célba, így ő is bejutott az „A” döntőbe. Sajnos itt már kicsit meglátszott a fáradság, és az ötödik pozíciót szerezte meg, de le a kalappal Dóri teljesítménye előtt.

Még ezen a napon délután jött a K1 U23 Női 200 méter előfutama, ahol Dóri magabiztosan győzött, és innen is továbbment a középfutamba. Itt megint csak nagyon magabiztos volt, és ezt is megnyerte, így kvalifikálta magát a szombati döntőbe. Itt igazán csak az Új-zélandi Aimee Fisherrel vívott nagy csatát, aki fél másodperccel előbb ért be, mint kajakosunk, így egy ezüstérmet nyert sportolónk. Az interjút IDE kattintva lehet megtekinteni!

Pénteken, Dóri futama után egy kevéssel jött két, már aranyérmet nyert versenyzőnk páros futama, a K2 U23 Női 500 méter, ahol a négyesben első helyet szerzett Racskó Fruzsina/Malcsiner Eszter duó indult. Az előfutamok során éppen hogy lemaradtak arról, hogy egyből a döntőbe kerüljenek, a negyedikek lettek, de a középfutamból még bejuthattak …. ami sikerült is, hiszen másfél másodperccel jobb időt eveztek, mint a mögöttük levő dánok. Vasárnap délután pedig jött a finálé, ahol több, mint egy másodperccel gyorsabbak voltak, mint a negyedik ukránok, így egy bronzéremmel gazdagodtak. Az interjút IDE kattintva lehet megtekinteni!

Nem ez volt életünk pályája, picit billegtünk, többször megszakadt a ritmus, de ennek ellenére elégedettek lehetünk. Nekem az első évem, amikor nemcsak négyesben, hanem más egységben is ki tudtam jutni a világbajnokságra, boldog vagyok, hogy mindkét számban érmet szereztem” – mondta a páros sikere után Malcsiner Eszter, aki Racskó Fruzsinához hasonlóan világbajnok lett szombaton négyesben.”

Magyarország a korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is az utánpótlás világbajnokság legeredményesebb nemzete lett, miután a válogatott 7 arany-, 8 ezüst- és 3 bronzérmet szerezett Pitestiben.

„Elégedett vagyok az eredményekkel, bár jó lett volna a nyolc ezüstéremből néhányat aranyra váltani és sok esetben erre volt reális esélyünk, a tegnapi szelet pedig szívesen elfelejteném, mert az nem nekünk kedvezett. Örülök annak, hogy mindenki becsülettel küzdött és mindent megtett a jó szereplésért. Köszönöm a versenyzők és az edzők munkáját, jó csapatot alkottunk itt Pitestiben” – értékelte a világbajnokságot Dónusz Éva, utánpótlás szövetségi kapitány.

(forrás és fotó: kajakkenusport.hu)

Képek

Challenge day 2019 című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41