Dátum: 2018 november 21. (szerda) | Olivér

hírek

Négy versenyzőnk is ott van a maraton kajak-kenu Európa-bajnokságon!

Kajak-kenu szakosztály 2018-07-05 Megtekintések száma: 426

Csütörtöktől vasárnapig a horvátországi Metkovicban rendezik meg a maraton kajak-kenu Európa-bajnokságot.

A népes, 47 fős magyar küldöttség egy része már Horvátországban van, hiszen az ifjúsági és az U23-as versenyzők már csütörtökön és pénteken rajthoz állnak, a felnőttek pedig csak csütörtökön érkeznek meg.

„A szokásokhoz hűen nagy csapattal érkeztünk, minden számban két egységet indítunk – kezdte Weisz Róbert csapatvezető. – Számszerű célkitűzésünk nincs, de minden korosztályban számítunk több éremre, sőt, aranyérmekre is. Maga a verseny helyszíne nem a legtökéletesebb, mondhatjuk azt is, hogy nem méltó az esemény rangjához. A csapatsátrakat egy volt cementgyár területére verték fel, mi például egy ipari vágányról lépünk be a sátorba.

Nincs se vízreszálló stég, se zuhanyzó, csak néhány mobilvécé. Futamokat nem lehet bármikor rendezni, mivel dél és öt óra között olyan erős szél fúj a pályán, hogy felkorbácsolja a hullámokat, és szinte lehetetlen rajta evezni. A futószakasz nagyon hosszú, a megszokott 100-120 méter helyett 195 méter hosszú. A borítása és maga a vízfelület viszont megfelelő ahhoz, hogy sikeres versenyt fussunk.”

Az Eb-re utazó magyar csapat ABC-sorrendben:

Adolf Balázs, Aranyosi Gábor, Bara Alexandra, Bartos Zsófia, Bonyai Regina, Boros Adrián, Bucsi Bence, Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta, Csorba Zsófia, Dóczé Ádám, Fajta Jordán Áron, Fekete Dorina, Horányi Dóra, Horváth Ádám, Horváth Márton, Kiszli Vanda, Kulcsár Dorina, Laczó Dániel, Majoros Mátyás, Máthé Krisztián, Mercz Marcell, Mészáros Márton, Mihalik Sára, Nagy Gergely Balázs, Nagy Viktória Fruzsina, Párkányi Marcell, Petró Ádám, Petró Vince, Pittnauer Balázs Patrik, Rugási Csilla, Solti László, Szatmári Solt Taksony, Tófalvi Viktória, Vass Zoltán, Vékássy Bendegúz és Vékássy Levente.

Kettőjükért most szombaton, július 7-én szurkolhatunk, Nagy Gergely 9:30 órától indul a C1 versenyében, Máthé Krisztián 17:00 órától száll hajóba a K1 futamában. A Szatmári Solt/Párkányi Marcell duó pedig vasárnap, július 8-án, 8 órától C2-ben indul.

A maratoni Eb eredményeit ide kattintva lehet nyomon követni.

(forrás: kajakkenusport.hu)

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41