Dátum: 2024 május 8. (szerda) | Mihály

hírek

Váltania kellett Tóth Dávidnak!

Edző- és klubváltásában látja a tavalyi sikerek alapját Tóth Dávid. Az Újpest világbajnok kajakozója az idén 500 méter négyesben vagy 1000 méter párosban szeretne kijutni a portugáliai világbajnokságra.

“Elégedett lehetek a tavalyi évemmel” – kezdte az InfoRádió Víztükör című adásában a 2017-ben a világbajnokságon kajak négyes 1000 méteren ezüstérmet nyert 32 éves versenyző. – Edzőt és klubot váltottunk, ennek köszönhetőek a sikerek. Nem mintha előtte nem lettünk volna jó kezekben, de egy kis vérfrissítésre volt szüksége mindhármunknak” – utalt Tóth arra, hogy a 2012-es londoni olimpián ezüstérmes hajóból Pauman Dániel és Kulifai Tamás is elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját, és mindhárman az Újpesthez igazoltak, ahol Rami Zur lett az edzőjük, de Gannoruwa Levente is segítette a felkészülésüket.

Ők hárman 2016 november elsején írtak alá az Újpesthez, és egy olyan csoportban kezdtek el edzeni, amely főleg fiatalokból állt, ez pedig jó hatással volt rájuk. „Egy plusz motivációt adott, hogy ott voltak a fiatalok a sarkunkban, jobban meg kellett nyomni az edzéseket, hogy ne hagyjuk megelőzni magunkat. És nem csak a vízen, hanem egy téli futóedzésen, vagy akár egy uszodai edzésen sem.”

Tóth Dávid szerint a fiatalok keveset kérdeznek tőlük, inkább csak megfigyelik azt, hogy miként edzenek, milyen a hozzáállásuk. „Persze, ha van kérdésük, akkor nagyon szívesen válaszolunk, és segítjük a fiatalabb generáció fejlődését.”

Tóthék az idei felkészülési időszakban az erőfejlesztésre, az állóképesség növelésére fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A férfi kajak szakágat tekintve annyi változás történt, hogy négyesben az 1000 méter helyett az 500 méter került az olimpiai programba, egyesben és párosban pedig maradt a hosszabb táv.

„Ezért nekem is váltani kell, mert ha a négyesbe szeretnék bekerülni, akkor az 500-ra kell koncentrálni, ugyanis a szövetségi kapitány a két hazai válogató után az 500 egyes és páros eredményei alapján állítja össze a négyest. Az idei célom, hogy bekerüljek a világbajnokságra utazó keretbe 500 négyesben vagy 1000 párosban” – mondta Tóth Dávid, aki az idén nem Kaliforniában, hanem Portugáliában készül a szezonra februártól márciusig.

(forrás: kajakkenu.hu)

Képek

Taekwondo DIÁKOLIMPIA 2019 - Pécs című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41