hírek
KILENC UTE-VERSENYZŐ A VILÁGKUPÁN
Pénteken rajtol és vasárnapig tart az idei szezon első világkupája gyorsasági kajak-kenuban Szegeden. Az olimpiai kvalifikációba is beleszámító nemzetközi versenyen 49 magyar versenyző áll rajthoz, ebből kilencen az Újpesti Torna Egylet sportolói.
Kilencs versenyzőnk közül ráadásul öten olimpiai versenyszámban állnak rajthoz a Maty-éren megrendezésre kerülő viadalon. A lila-fehér különítményből kiemelkedik az UTE olimpia bajnok kajakosa, Tótka Sándor, aki egy év pihenő után újra ott lesz a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben.
Sanyi másfél hete a magyar válogatón nyert K-1 200 méteren, és leggyorsabb magyar férfi kajakosként most a K-4 500 méteres A-egységben ül majd az exújpesti Nádas Bencével, valamint Kurucz Leventével és Fodor Bencével.
A magyar női mezőny leggyorsabb kajakosa a magyar válogatón szintén újpesti versenyző lett. Lucz Anna rajhoz is áll K-1 200 méteren a világkupán, de ott lesz a női 500 négyesek közt induló magyar A-egységben is, amiben Pupp Noémi, Gazsó Dorka és Pető Hanna lesznek a társai.
Olimpiai számban versenyez 19 éves kajakosunk, Mészáros Anna is, aki tavaly ifjúsági világbajnok lett négyesben. Homoki Tamás és Varga Máté tanítványa élete első felnőtt nemzetközi versenyén ismét négyeshajóban bizonyíthat Kiskó Rékával, Szegedi Angelinával és Decsi Dorinával.
Női kenusaink között olimpiai számban állhat rajthoz Opavszky Réka C-1 200 méteren, valamint Horányi Dóra is, aki a győriek rutinos versenyzőjével, Takács Kincsővel indul 500 párosban.
Bár nem olimpiai számban, de C-1 5000 méteren és C-4 500 méteren is versenyezni fog Csorba Zsófia, női kajakban Rendessy Eszter ezúttal 1000 és 5000 egyesben bizonyíthat, férfi kenuban pedig C-4 500 méteren szállhat majd vízre két kiváló fiatal újpesti kenus, Mitropoulos Iliász és Mészáros Milán is. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy ő Mészáros Anna testvére, a jelenlegi magyar csapatnak ők az egyetlen testvérpárja.
A világkupán 62 ország mindegy 700 versenyzője vesz részt, a viadal a tízállomásos olimpiai kvalifikációs sorozat első olyan helyszíne, melyen öt kontinens sportolói részt vesznek. Ez az időszak majd a jövő nyári szegedi világbajnoksággal zárul. A versenyen a világ legjobbjai állnak rajthoz, jellemző, hogy Szegeden 12 párizsi olimpiai bajnok száll vízre, köztük a nyolcszoros aranyérmes új-zélandi kajakos, Lisa Carrington is.
A szegedi világkupán egész hétvégén várják a szurkolókat, de közvetítés is lesz: az elő- és középfutamok az m4sport.hu-n láthatók majd, a döntőket pedig az M4 Sport és az M4 Sport+ élőben közvetít.
#hajrálilák