Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Ma lenne 83 éves Bánfalvi Klára

1931. május 9-én Budapesten született és tizenkét évesen Blahó Kálmán edző irányításával az Elektromosban kezdte pályafutását. 1945-ben már felnőtt magyar bajnok volt. Első világversenye az 1948-as olimpia volt, ahol K1 500 méteren negyedik lett. 1952-től a Budapesti Honvéd, 1953-tól a Vörös Lobogó, majd 1958-tól az Újpesti Dózsa versenyzője. Összesen 36 alkalommal nyert magyar bajnokságot.

1947 és 1963 között volt a magyar válogatott tagja. Indult az 1948-as Londoni Olimpián, ahol egyesben 500 méteren a negyedik helyet szerezte meg. 1954-ben világbajnok lett K2 500 méteren (Pintér Hildával párban). Részt vett az 1957-es Eb-n és az 1958-as vb-n, de nem jutott éremhez. 1959-ben egyesben harmadik lett az Európa-bajnokságon. Érdekesség, hogy kettesben itthon a legtöbbször nővérével, Bánfalvi Valériával érték el a nagy sikereket. 1960-ban a Római Olimpián Egresi Vilmával párosban bronzérmet nyertek, egyesben pedig az ötödik helyen végzett. 1963-ban indult a vb-n, majd befejezte pályafutását.

Bánfalvi Klára 1965-ben a Sportvezető- és Edzőképző Intézetben szerzett edzői oklevelet, ezután trénerkedett. 1968-ban Ausztriába költözött, és Bécs belvárosában éttermet nyitott férjével. Évekig a Szabad Európa Rádió munkatársa és sporttudósító volt. Ő alapította az Egresi Vilma-vándordíjat, az ob-n legeredményesebben szereplő kajakozónő részére.

Barátai, versenytársai egy nagy teherbírású, szorgalmas versenyzőt ismertek meg Bánfalvi Klára személyében. Temperamentumos, életvidám egyénisége hosszú évekig színesítette a válogatott keretet.

2009. július 15-én gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el Bécsben.

Képek

"Kissrác voltam én, bámultam a csodát" című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41