Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Újpesti éremhalmozás az első kajak-kenu válogatón

Háromból három aranyérmet szerzett az UTE kiválósága, Kozák Danuta a hétvégi 1. Európa- és világbajnoki válogatóversenyen Szegeden. A kétszeres olimpiai bajnok mellett a csapatból remekelt még a kenus Szabó Kristóf, és az ifjúsági mezőnyben is sikert sikerre halmoztak a fiatalok, akik összesen öt arany-, két ezüst- és négy bronzérmet nyertek a hétvége során.

Kozák Danuta egyeduralma a női mezőnyben megkérdőjelezhetetlen. London kétszeres olimpiai bajnoka K-1 500, K-1 200, valamint a szolnoki Szabó Petrával K-2 200 méteren is diadalmaskodott a hétvégi válogatóversenyen, nem mellesleg az ötszáz egyesben elért eredményével biztosította helyét a női csapathajóban is.


A felnőttek között remek teljesítménnyel rukkolt elő a kenus Szabó Kristóf, aki olimpiai távon, 1000 egyesben a hetedik, párosban Szabó Gáborral a negyedik helyet szerezte meg, míg 500 és 5000 egyesben remek versenyzéssel egyaránt bronzérmet vehetett át. Szintén harmadik helyezett lett C-2 200 méteren Foltán László és a dunaferres Horváth Máté Sebestyén duója


A felnőttek remek produkciójától nem maradtak el a klub ifjúsági versenyzői sem, a fiatalok összesen öt arany-, két ezüst- és négy bronzérmet nyertek a hétvége során.
Az éremhalmozást K-1 1000 méteren Vidákovich Antal kezdte meg, aki K-2 1000 méteren is majdnem aranyat hozott – a hajrában támasztott le társa, a MAFC-os Freisták Péter. A fiú kajakosoknál két aranyat is nyert Nádas Bence, aki előbb K-4 1000 méteren lett első a KSI-s Németh Viktorból, Gergely Olivérből, valamint a DKSC-s Koleszár Mátyásból álló csapat tagjaként, majd K-1 200 méteren győzte le nagy riválisát, a szegedi Birkás Balázst. K-2 200 méteren egy bronzérem is jutott az UTE-nak, Balogh Gábor és Piller Kristóf kettőse zárt a harmadik helyen.


A lányok mezőnyében az U23-as korba lépő Szabó Ágnes nélkül rajtolt az ifjúsági világbajnoki címvédő négyes, vagyis Piller Szabina, Malcsiner Eszter és Katrinecz Rita, akik a győri Takács Tamarával kiegészülve ezúttal a második helyen zártak. Piller és Malcsiner párosa 500 méteren a harmadik lett, míg egyesben Piller óriásit versenyezve győzte le a csepeli Papp Cintiát és Katrinecz Ritát.


Az ifi kenusok sem maradtak érem nélkül: C-2 1000 méteren Dóri Bence Balázs a győri Krasznai Péterrel lett harmadik, míg C-4 1000 méteren a színtiszta UTE-s hajó, Dóri Bence Balázs, Gyollai Péter, Kosznovszki Gergely és Nagymihály Levente állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 


Érdekesség még, hogy a győri Graboplast VSE mellett az UTE indította el a legtöbb versenyzőt ezen a válogatón, és az olimpiai számok tekintetében összességében hat aranyérmet szereztek versenyzőink.

MINDENKINEK GRATULÁLUNK!!! HAJRÁ UTE!!!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41